|
|
Gozony Gergő
Az elmúlt két hétben edzések alatt mindig használtam a Halo Bandit Pullover fejpántot. A karantén miatt főként spinning közben viseltem, de futottam és túráztam is benne.
Ha kézbe veszünk egy Halo terméket az első legszembetűnőbb dolog amit észreveszünk, az a Sweatseal sárga gumicsík a fejpánt homlok felöli belső részén, melynek hossza egy arasznyi, de az biztos, hogy túlnyúlik a szemünkön, mert az a feladata, hogy az izzadságot ne engedje a szemekbe csurogni. Tapasztalataim szerint ez teljes mértékben teljesül. A fejpánt egyáltalán nem engedi az izzadságot a szembe csöppögni, még egy olyan szobai tekerés során sem, amikor alattunk már egy jó nagy tócsa van. Így mentesülünk attól, hogy az izzadság csípje a szemünket, vagy a legördülő cseppek csikizzék halántékunkat. Számomra a Bandit fejpánt azért is tetszik, mert a színek mellett, ami az összes termékcsaládot jellemzi, minták közül is lehet választani, nekem a Star Gazer-re esett a választásom. A sárga Sweatseal gumicsík még abban is segít, hogy a termék ne forduljon el a fejen, illetve ne csússzon le vagy fel. A fejpánt felépítését úgy alakították ki, hogy az izzadságot a gumicsík felett-mögött elhelyezkedő Dryline réteg gyűjti össze és párologtatja el, ami akár hosszabb edzés alatt is folyamatosan működik. A fekete izzadság megtartó réteg a fejpánt belső oldalán teljesen körbe fut. Ami fokozza még az izzadság felszívódását az a termék 10 cm-es szélessége. Számomra ez nagyon praktikus, mert lehet „állítani” azaz ha széthúzom többet takar és melegít, még akkor is magasra ér, ha lehúzom a fülemre, ha redősen viselem, akkor az izzadság párologtató funkció érvényesül maximálisan. A fejpánt hátulja nem ugyan olyan széles mint az eleje. Egy dupla átlapolással közel harmadolták és csak 4 cm széles. Ez igen gyakorlatias kialakítás, mert segíti a fejpánt felső részét teljesen a fej formájához idomulni. Összességében a Halo termékekkel egy izzadság elvezető rendszert tudunk a fejünkre helyezni, ami funkcióinak köszönhetően igen széles körben tudunk használni a szobakerékpározástól, a hosszabb futásokig.
A két heti minden napos használat és a tíz mosás során a termék ugyan úgy néz ki mint az első nap. Nem fakult, nem ment össze, illetve nem nyúlt ki, nem göbösödött, vagy bolyhosodott. A mosás után, a szárítás kifordítva javasolt, de ha csak feldobjuk a szárítóra, akkor is megszárad teljesen két óra alatt.
Az amerikai tervezők még arra is figyeltek, hogy a márkajelzést szolidan helyezzék el a termék jobb oldalán, illetve a címkét sem kell kivágnunk, mert annak mérete minimális, valamint sikerül egy átlapolás alá helyezni. Bár a termék egy méretben készül, de azok se ijedjenek meg, akiknek túl sok ész szorult be. A kelme megfelelő rugalmasságot biztosít, minden fejmérethez.
|
|
|
|
|
|
Árkiné Mónika
Amikor kezembe vehettem az általam kiszemelt "áldozatot" egy vékony, könnyű, számomra kissé furcsa anyagú fejpántot találtam. Azonnal felpróbáltam, és meglepődtem, hogy az én viszonylag kicsi fejemre milyen jól illeszkedik. Ezután nagyon vártam, hogy másnap elvihessem egy próbakörre.
Elérkezett a várva várt nap, szerencsére edzőbá pont egy feladatos edzést írt elő, ezáltal az izzadás már garantált. Mivel a figyelmemet a fejpántra is próbáltam összpontosítani, így tudtam, hogy a fejemen van, egyébként lehet, hogy észre sem veszem. Pár kilométer után már megtapogattam, kiváncsi voltam, hogy tényleg nem mozdult-e el, de bizony ugyanúgy állt a fejemen, ahogy futás előtt feltettem. Mikor hazaértem és levettem, megtapogattam és olyan érdekes volt, mert szinte végig száraznak éreztem, csupán hátul volt nedves, mintha ott valami "gyűjtő" lenne. Ez azért volt jó, mert a futás vége felé már hűvösebb volt, de nem fázott a homlokom ahogy fújt a szél, mivel a fejpánt száraz maradt. Este kiöblítettem és nagyon hamar megszáradt. Holnap egy hosszabb futásra viszem a kicsikét.
Furcsa volt, mert ezelőtt vagy dekás fejpántot, vagy frottír teniszpántot használtam. A dekás fejpánt folyton csúszkált, gyakran kellett visszaigazítanom, a frottír pedig vastag volt, és hát az izzadtságot egyik sem vezette el, sajnos mindkettő csodálatosan megtartotta. Aztán próbálkoztam a csuklómon is azzal a frottír valamivel, de nagyon zavart.
Szóval, jött a hosszú futás. Hát bizony rendesen megizzadtunk. Én is és a fejpánt is. 25 km után a sótól kifehéredett. Továbbra sem csúszkált el a fejemen, azonban észrevettem, hogy egy-egy izzadtságcsepp valahogy kigurult alóla. A szilikonos (ciki, de a pontos nevét nem tudom) rész nem simult rá teljes mértékben a fejemre, ennek okát nem tudom megmondani.
A fejpánt szerintem nem kellőképpen rugalnas, ami nagyobb fej esetén esetleg gondot okozhat. (Nekem tökéletes volt) Lehet, hogy célszerű lenne rá valami, amivel lehet szabályozni a nagyságát, ezáltal minden fejméretre passzolna.
Ezt leszámítva, nagyon szívesen használom a további futásaim során is.
|
|
|
|
|
|
Szolyák Melinda
Egy Halo Bandit választottam tesztelésre. Nem tudom miért, de „Amerika kapitánya” illetve Wonder Woman” érzésem volt, már a minta kiválasztásakor.
Alapvetően a hétköznapi életben nem vagyok izzadós tipusú, de ha sportolok, akkor nagyon. Nőként, hosszú hajam van, ami futás végére olyan, mintha hajat mostam volna. Izzadni már 5-10 perc után kezdtek a homlokomon. Ha hideg van, akkor csősál, tavasz nyár ősszel pedig baseball sapkában.
Kontaklencsét hordok, így az izzadság eléggé szokta csípni a szemem.
A Halo Bandit-et első alkalommal benti edzésnél vettem fel. Jó ötlet is volt, mert egész edzés alatt próbálgattam, hogy hogyan a legkényelmesebb. Összekötött haj, kibontott hal, összehajtott Bendit-tel, teljesen kibontva.
Tetsztik, nem csuszkál, a vizet (izzadtságot kellően felszívja). Kimosva pedig hamar szárad.
Elégedett vagyok vele teljes mértékben. Köszönöm a lehetőséget, hogy kipróbálhattam.
|
|
|
|
|
|
Mihályik Attila
Világ életemben sportoltam valamit, de ha az nem vizes sport (pl. úszás, szörfözés) volt, akkor rendszeresen nagy problémát jelentett számomra az izzadás, mely elsősorban a fejemen jelentkezik, az egyik kezem szinte végig a törölközéssel volt elfoglalva...
Ez jelentősen rontotta mind a kedvem, mind az eredményeimet, így szépen lassan alább hagyott a lelkesedésem és a sportolás a háttérbe szorult... Nem régiben újra kedvet kaptam a mozgáshoz, neki álltam futni... Több ismerősöm tanácsára először a baseball sapkával, majd az utóbbi időben különböző csősálakkal próbáltam a fejemről alá zúduló izzadságot megfékezni...
Bezzegh Krisztiánnal többször beszélgettünk a HAMMER NUTRITION által forgalmazott egyéb, a futást segítő kiegészítőkről is, míg nem a tavalyi SZUFLÁN megvettem az első WAA rövidnadrágomat, ami maximálisan hozta a Krisztián által beígérteket, így amikor jelezte, hogy esetleg lehetőség lesz a HALO band-ot tesztelni, habozás nélkül jelentkeztem!
Az elmúlt több mint 2 hétben maximálisan volt lehetőségem a kipróbálására, hiszen több mint 100 kilométert futottam és kb. 300 kilométert kerékpároztam benne..
HÁÁÁT, EZ VALAMI FANTASZTIKUS!!!
Az első és számomra a legfontosabb, hogy megszűnt a szemeimet majd kimosó/maró izzadság áradat, hiszen a pánt anyaga maximálisan felszívja és elpárologtatja az izzadság nagy részét. Ami esetleg mégis lejutna a széléig, azt egy, a pánt belső oldalán lévő (gumi?) szalag kivezeti oldalra/hátra, így az arcomra a homlokom felől nem kerül "víz"... Ez SOKKAL KOMFORTOSABBÁ TESZI A SPORTOLÁST!!!
A másik nem elhanyagolandó szempont, hogy nagyon kényelmes a viselése hosszú távon is. A múlt hét végén volt rá módom bőven, hiszen több mint 20 órát volt a fejemen, mindenféle viszketés vagy bőrirritáció nélkül...
Ezért nem is kérdés, hogy rendeljek-e magamnak vagy sem és egyből kettőt, hogy ha az egyik éppen szárad, kéznél legyen a másik...
|
|
|
|
|
|
Vincze Zsuzsanna
Soha nem használtam még hasonló terméket. De aki kitalálta a fejpantot nem volt buta ember. Nem is értem hogy miért látok ilyen kevés emberen aki sportol.
Több alkalommal és két sportágban tezsteltem, használtam a Háló Headband fejpantot.
Fantasztikus dolog.
Én amúgy is eléggé verejtékezem de mozgás közben ez meg intenzívebb. Nagyon hasznos dolog. Kétszer mentem el vele hosszabb távra kerékpározni. Két 30 km és kis túrát tekertem le vele. Egyik alkalommal nem volt túl meleg de akkor is hasznos volt mert a hűvösebb levegőn az izzadságot nem éreztem hogy esetleg fáznék tőle. Így meg a hűvösebb időben szinte melegítette a fejemet. A második alkalommal már melegben mentünk tekerni egy jót és bizony akkor volt igazán haszna,akkor éreztem milyen jó dolog is,hogy az ember szemébe fülébe szájába nem folyik az izzadság,nem kell esetleg mással, zsebkendő vagy törölközővel törölgetni az arcomról. Sehol nem zavar ennyire az izzadság mint az arcomon. De a Háló Headband fejpánt fantasztikus társ. A következő alkalom már futás volt. Igazából ezt a sportot űzöm többször. Altalaban 5-7 km a táv amit lefutók de nem gondoltam volna hogy ilyen jó ha van egy fejpantja az embernek. Második alkalommal annyira koncentráltam otthon ne hagyjam hogy a vizes palackot sikerült otthon hagynom.
|