Barion Pixel
Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.

Phidippides nyomában

Nem is olyan régen már írtunk róla, hogy a Spartathlon mitől a világ egyik legkomolyabb ultrafutása, amely szellemileg és testileg egyaránt próbára teszi a részvevőket, szintidőn belül célba érni pedig egy igazán figyelemre méltó teljesítmény. Páran azonban úgy gondolták, hogy valami ennél is nagyobb erőpróbára lenne szükség, úgyhogy megszületett az Authentic Phidippides Run.

Ahogy azt korábban megtudtuk, a Spartathlon is Pheidippidész történetén alapul, akit a marathoni csata előtt Athénból Spártába szalajtottak, hogy segítséget kérjen a közelgő ütközethez. Erről emlékezik meg a Spartathlon útvonala. Valakinek azonban eszébe jutott, hogy Pheidippidész valószínűleg nem pihent meg Spártában, hanem visszaindult Athénba, mert hát mégiscsak egy csata volt a láthatáron.

Ebből kiindulva megszületett egy új ultramaraton, amely az Athletic and Cultural Club Athenian Runners szervezésében idén már a hetedik alkalommal került megrendezésre november 24-28. között.

2X

A recept igen egyszerű, a végeredmény viszont egy igazán extrém ultramaraton. A versenyzők a Spartathlonhoz hasonlóan Athénból Spártába futnak, ahonnan Leonidász szobrának megérintése után visszaindulnak Spártába. Ez számokkal kifejezve még félelmetesebb: 490 kilométer (a világ egyik leghosszabb ultrafutása aszfalton), kicsivel több, mint 6400 méter szintemelkedés. Mindezt 104 óra alatt, nagyon szigorú szintidőkkel, ami megtizedeli az indulókat ezen a könyörtelen távon.

A szobor féltávnál

A szobor féltávnál. (Forrás)

Nem akárkiknek

A Phidippidesre sem lehet csak úgy betoppanni. A nevezési feltételek méltóak az egyik leghosszabb ultrafutáshoz:

  • egy 160 km-nél hosszabb, hivatalos verseny befejezése;
  • valamilyen hivatalos versenyen teljesített
    • több mint 160 km 24 órán belül
    • több mint 250 km 48 órán belül
    • több mint 300 km 72 órán belül
    • több mint 350 km időtől függetlenül
  • korábbi célba érés az Authentic Phidippides Run-on;
  • egy korábbi Authentic Phidippides Run versenyen az Athén-Spárta szakasz teljesítése szintidőn belül.

Természetesen a táv sikeres teljesítéséhez itt sem elég csupán megfelelni a nevezési feltételeknek. Egy ilyen hosszúságú versenyhez kiváló testi és szellemi állóképesség, komoly felkészülés és megfelelő stratégia szükséges, aminek minden apróságra ki kell terjednie: egyebek mellett a futás intenzitása, megfelelő pihenés és étkezés, folyadékpótlás, frissítés. Ennek köszönhetően a 2019-ben megrendezett hatodik Phidippidesig a versenyen mindössze 72-en értek célba és közülük is csak 11-en teljesítették egynél többször a távot.

Eddig hat magyar ultrafutó teljesítette a távot, akik közül Toldi Péter az összesített időeredmények tekintetében a második (A pályacsúcsot Lukasz Sagan tartja, amelyet a 2022-es versenyen megjavított.), Maráz Zsuzsanna pedig – a nők közötti rekordidő birtokosaként – a harmadik.

És a hetedik!

Éppen a napokban fejeződött be az idén hetedszer megrendezett verseny, ahol 43 versenyző állt rajthoz. A magyar csapat tagjai Blaskó Mihály, Bogár János, Ferenczi István és Toldi Péter voltak. A távot végül 18-an teljesítettek, Ferenczi Istvánnak és Blaskó Jánosnak sajnos fel kellett adnia a versenyt, azonban Toldi Péter a második, Bogár János pedig a tizenharmadik időeredménnyel ért célba. Gratulálunk a magyar csapat tagjainak a kiváló eredményhez!